BÉF 6+

BÉF 6+ KÜLÖNKIADÁS
Leonardo Kert, Tömő u. 14., Budapest, 1083
2014. 09. 03., szerda, 20.00 óra
(Eső esetén a vetítést a Grundon tartjuk.
Cím: VIII. Nagytemplom utca 30.)

temporary8th_03

A Budapesti Építészeti Filmnapok helyspecifikus sorozatba kezd: a BÉF+ vetítései olyan filmeket, archív felvételeket, híradókat, audiovizuális dokumentumokat mutatnak be, amelyek új fényben mutatják be Budapest környékeit, segítenek megtalálni elveszett történeteit, elfelejtett szereplőit. A BÉF+ első helyszíne a Leonardo da Vinci utcai közösségi kert.

Program

20.00 Archív felvételek, híradó részletek a környékről

20.20 Corvin variációk
2011, 39 perc, színes, angol feliratos, magyar film
R: Trencsényi Klára
A 2003-ban indult Corvin-Szigony Projekt Közép-Európa egyik legnagyobb és legtöbbet díjazott városfejlesztési projektje volt. Egy 22 hektár alapterületű városrész teljes átalakulását tervezték Budapest 8. kerületében, ami a terület összes épületének lebontását tette szükségessé. Az önkormányzat és a befektetők egyaránt szerették volna felszámolni a nyomornegyedet, így több mint ezer, főleg roma családnak kellett elköltöznie, mert a megújuló területen nem engedhették volna meg, hogy lakást vegyenek vagy béreljenek. A film főszereplői azok a lakók, akiknek el kellett hagyni addigi otthonukat a fejlesztés miatt, és akik némi nosztalgiával kritikus hangvétellel idézik fel azt az életet, ami az egykori környék közösségeinek mindennapjait jellemezte. Ezek az emberek többé nem találkoznak egymással, csak a filmkészítő által létrehozott rekonstruált közegben.
A film a 2012-es PLACCC Fesztivál felkérésére készült.

21.00 Pillanatnyi 8
2012, 53 perc, színes, feliratos, olasz film
R: ZimmerFrei
A film a “Városportré / Ideiglenes városok” című dokumentumfilm-sorozat része, melyet a ZimmerFrei kollektíva vitt filmre nagyvárosok olyan körülhatárolt helyszínein, melyek épp valamilyen változáson, átalakuláson mennek keresztül. Budapest 8. kerületének címezve, a film egy népszerű környékről szól, ahol a legjelentősebb átalakítások 2006-ban kezdődtek meg a lakók kiköltöztetésével és az épületek romba döntésével, ennek azonban a világgazdasági válság 2008-ban hirtelen megálljt parancsolt. A megsemmisített épületek helyén most üresség tátong, a széteső városszövet elszórt mozaikdarabkáiként, bármiféle rendeltetés vagy meghatározott funkció nélkül. Milyen sorsot kéne szánni ezeknek a privát vagy közterületeknek, melyeket jelenleg senki sem használ? A film bemerészkedik az elhagyott telkek, udvarok és lakások közé, hogy feltárja, miként alakítják a lakók saját környezetüket és ezzel együtt a városképet.

INGYENES PROGRAM!

valyo_logo_kicsi

visegrad_fund_logo_blue_800

Kategória: Uncategorized | BÉF 6+ bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Urbanizáció Törökországban

Jelinek Csaba

Filmek:
Agorafóbia (Imre Azem, 2013, 53’)
Március 9., vasárnap – 15:30
Túlhajtás: Isztambul az új évezredben (Aslihan Unaldi, 2011, 75’)
Március 9., vasárnap – 17:30

„Megváltoztatják az egész világot. De az nem lehet, hogy az egész a gazdagoké legyen!” mondja egy idős török hölgy, akinek nemsokára kisajátítják a telkét és a házát, ahol az elmúlt ötven évben élt. A nyugat-törökországi Bursa külvárosában járunk, az interjú apropója pedig egy négy napos szakértői tanulmányút, amelynek során féltucatnyi urbanista a törökországi városfejlesztésekkel ismerkedik Ankarában, Bursában és Isztambulban. Imre Azem Agorafóbia című filmjében ezt a négy napot követhetjük végig, beleélve magunkat egy „közpolitikai turista” (policy tourist) szemszögébe, akinek néhány napi intenzív „terepbejárás” és számos „szakértői megbeszélés” során kell átlátnia komplex folyamatokat – jelen esetben a török városmegújítási gyakorlatokat –, illetve az ezeket befolyásoló társadalmi, gazdasági és politikai jelenségeket. Már önmagában egy ilyen tanulmányútnak, illetve az ezek során megszerezhető tudásnak, és ennek későbbi használhatóságának az elemzése is fontos feladat lenne.

Az Agorafóbia esetében azonban nem könnyű ezekre a meta-kérdésekre fókuszálni, hiszen maguk a megérteni kívánt urbanizációs folyamatok és közpolitikák is lebilincselően sokrétűek és izgalmasak. Első pillantásra hasonló modernizációs projekttel állunk szemben, mint ami a 20. század során átrajzolta mind a nyugat-európai, mind az államszocialista városok városképét: 15-20 emeletes toronyházak nőnek ki a korábbi egy szintes házak dominálta negyedekből, a kertvárosi hangulatot felváltja a jól ismert panel-esztétika. A tanulmányúton részt vevő, zömében holland szakértők sem tudják megállni, hogy a huszadik század eleji Hollandiához hasonlítsák a török városrehabilitációs projekteket. A film során azonban kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik: a ledózerolásra ítélt „szlömök” a terepbejárás során egyáltalán nem tűnnek élhetetlennek. A hivatalos dokumentumokban „szociális bérházprogramnak” nevezett akciók valójában öröklakásokat hoznak létre, és azokat súlyos eladósodás fejében a korábbi bérlőknek adják el. A „városregenerációként” emlegetett projektek valójában inkább drasztikus „buldózeres” beavatkozások. És annak ellenére, hogy a TOKI nevű állami szervezet által az elmúlt évtizedben országszerte megépített majdnem félmillió lakás volumene, illetve az erre fordított összeg nagyságrendje hasonlíthat a második világháború utáni nyugat-európai vagy kelet-európai bérlakás-építő beruházásokra, a kivitelezés módja, a beavatkozások szervezeti és politikai kerete jelentősen eltér az általunk ismertektől. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az eltérő társadalmi kontextust, a demográfiai folyamatokat, a politikai szándékokat, és Törökország helyzetét a globális világgazdaságban.

Habár a filmből felsejlő problémák – a közterek eltűnése és a piaci logika összeütközése a szegényebb városlakók érdekeivel – globálisan ismert jelenségek, mégis fontos a helyi sajátosságok, és ezzel a helyi ellenállási lehetőségek feltérképezése. Érdemes tehát az Agorafóbiához „hozzánézni” Aslihan Unaldi Túlhajtás: Isztambul az új évezredben című filmjét is, amiben Isztambul kapcsán a bérlakásépítés mellett más városi problémák is megjelennek – a globális felmelegedés városi következményei, a városi (tömeg)közlekedés által felvetett kérdések –, illetve ahol ezek a problémák beágyazódnak egy történeti narratívába. A két film után már talán egy kicsit jobban rálátunk a Törökországban zajló városi robbanás hátterére, és ezáltal a médiából jól ismert – és amúgy pont egy városfejlesztési kérdés (a Gezi park átalakítása) kapcsán kirobbanó – Taksim téri tüntetésekből kinövő, országossá szélesedő ellenzéki mozgalom motivációira is.

Kategória: Uncategorized | Urbanizáció Törökországban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Roncsházak és roncsszörnyek

Nagy Kristóf

Film: Otthonom, Mutonia (ZimmerFrei, 2013, 69’)
Március 8., szombat – 17:00

Mutonia egyik legsajátosabb vonása maga a hely milyensége. Mégpedig annak a „semmilyensége”. Az olaszországi Emiglia-Romagna tartományban, Riminitől nem messze lévő településre nem lehet pontosan illő jelzőt találni. Messze más, mint a kivonulás klasszikus színterei. Egyaránt különbözik a természet mélyére való elvonulás helyszíneitől és a remetei kiszolgáltatottság helyeitől is. Mutonia szinte bárhol lehetne. A modernizáció romjait hordozó környezeten leginkább azt érezhetjük, hogy ez egy nem embernek való vidék, miközben senki számára nem titok, hogy az emberiség nagy része akarva-akaratlan ilyen környezetben él. Azonban Mutonia lakóinál a lakóhelyük kiválasztása nem kényszerűségből történt, hanem tudatos döntés eredménye volt. Itt egyfajta átmenetiség és informalitás uralkodik. Bár Mutonia lakosainak jó része több mint húsz éve ott él, de az életük tereit elsősorban lakókocsik is más átmenetinek tűnő építmények jelentik. Ők azonban azt mindig hangsúlyozzák, hogy az ideiglenesnek tűnő építmények milyen szilárd közösséget rejtenek. Az épületek és a közösségek stabilitását nem a külső tényezők adják, hanem az építés folyamata. Az, hogy Mutonia minden új lakójának saját magának kell felépítenie az új otthonát, egyszerre válogat elköteleződés alapján és fűzi szorosra a szálakat az elkészült épülettel és a közösséggel is.

Az építés folyamatában fontos szerepet kap a hulladék, illetve az általában hulladéknak tartott tárgyak használata. Ez vezet el ahhoz a célhoz, hogy a közösség minél inkább ki tudjon szakadni a mindennapok megszokott gyakorlataiból. Ugyanerre mutat az is, ahogy megpróbálják visszaszorítani a pénz használatát, illetve ahogy a természethez minél közelebb igyekeznek élni. Azonban Mutonia épületeinek és életének a legfontosabb tulajdonsága a kreativitás. Ez nem az a fajta kreativitás, amiről mindennap hallunk, és amit a piac manapság annyira tisztel. Sokkal inkább a szegények kreativitása, a mindennapi élet, a tákolás és barkácsolás kreativitása ez. Az itt elkészült lakhelyek és tárgyak nem is szeretnének olyanok lenni, mint a fogyasztói társadalom termékei, hanem éppen a készítés, a bricolage öröme teszi őket azzá, amik.

Ezért is fontos, hogy Mutonia közösségét egy művészcsoport, a Mutoid Waste Company alapította, melynek a gépszobrai, szoborgépei és gépállatai éppen egy olyan művészeti praxist mutatnak fel, melyben az önmaguk és a közösség számára való örömszerzés sokkal fontosabbá válik, mint az alkotások viszonya a művészeti világhoz, annak intézményeihez és elvárásaihoz. Az alkotók még mindig ott élnek és barkácsolnak a környéken talált tárgyakból, magunknak és az egész közösségnek. A roncsművészet és a roncsélet egész természetesen folyik össze Mutonia hétköznapjaiban.

Kategória: Uncategorized | Roncsházak és roncsszörnyek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Minden naptól egyre távolabb!

Szemerey Samu

Film: Minden naptól egyre távolodunk! (Isabella Willinger, 2013, 77’)
Március 9., vasárnap – 20:00

A szovjet konstruktivizmus rövid időszaka egyedülálló kísérlet volt egy új építészet megteremtésére. A sztálini kultúrpolitika megjelenésével eltűnő mozgalom a modern kor társadalmának, a fejlődés optimista vízióinak adott formai és térbeli kereteket. Radikális esztétikája mellett építészeti programja is teljesen új volt: lakóegyütteseiben óvodák és közös étkezők, középületeiben könyvtárak és színháztermek jelezték a nők, a gyerekek vagy a munkások társadalmi szerepeinek megváltozását.

Ez a páratlan örökség mára többnyire csak romjaiban létezik. Moszkva városszövetébe ágyazódva ma is idegen testként, egy valaha elképzelt, fantasztikus jövő emlékeiként állnak a lakóházak, nyomdák, munkásklubok és iskolák, amiket Isa Willinger dokumentumfilmje bemutat. Modernitásuk egyszerre hősies, személyes és tragikus, megidézve Nietzsche kritikáját az Isten halála utáni világról, de a jövőbe törő ember optimizmusát és olthatatlan lendületét is.

Mai lakóik küzdelme hol az épületek ellen, hol megőrzésükért zajlik. A film közelről követi a belakott utópiák sorsának alakulását, a kísérleteket az otthonosság megteremtésére, vagy éppenséggel a szellemidézésre, az orosz futurista opera, a Győzelem a Nap felett elfelejtett jövőjének újjáépítésére. Az elmúlt évszázad építészetének egyik legnagyobb hatású korszaka ma ugyanolyan aktuálisnak és radikálisnak tűnik, mint születésekor.

Kategória: Uncategorized | Minden naptól egyre távolabb! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Japán építészet a buborék előtt és után

Irimiás Balázs

Filmek: A Nakagin kapszulatorony: japán metabolista remekmű a pusztulás szélén (Yamazaki Rima, 2010, 58’), Beillesztett terek (Damien Faure, 2012, 50’)
Március 8., szombat – 21:00

A Nakagin kapszula olyan építészeti ikon, hogy még az is ismeri, akinek a metabolizmusról csak a saját gyomorműködése jut az eszébe. Ha a nevét nem is, de az autópálya íve mellett megbúvó 3 dimenziós dominókat minden tokiói fel tudja idézni. A japán építészetet a világ térképére felhelyező és azóta is ott tartó mozgalom – a metabolizmus – erőssége épp az a fajta közösen gondolkodás, közös jövőkép és közös álmodozás az épített környezetről, amit a világháború utáni újjáépítési lázban – talán épp a kapkodó tömeges szociális építkezések építészeti igénytelenségére reagálva – kelt életre néhány jövőbe látó építész. Az ilyen jellegű vizionáriusi teljesítmény a legtöbbször papíron marad, hacsak nem olyan időszakban születik épp, amikor a gőzerővel zakatoló gazdasági növekedés nagyobb teret enged a nyújtózkodásnak. Nem véletlen, hogy a metabolista vízióra a japánok után az olajállamok haraptak rá leginkább, de a legtöbb gyakorlati megvalósulása a Japán szigetekre korlátozódik.

Ezt a 60-as években induló korszakot a mai napig világszerte hivatkozzák a legjobb építész-teoretikusok, ritka ugyanis, hogy merész és tapasztalt építészek egymást megtermékenyítve, közösen adják ki megalomán álmaikat. A metabolizmus filozófiáját legjobban tükröző megépült objektum, a mozgalom legfiatalabb tagjának, Kurokawa Kishonak az agyszüleménye, aki annyira hitt az épület működésében, hogy a gazdasági ésszerűséget és a karbantartás nehézségeit figyelmen kívül hagyva követett el mindent azért (pl. 8 kapszulát megvásárolt), hogy a lakóközösség ne szavazza meg a ház lerombolását. Most, hogy az épület lebontása reális veszély, a film több emberi nézőpontból tárja elénk a történetet, aminek a végére a legkevesebb amit ígérhetünk az az, hogy a megrögzött műemlék-pártiak is el fognak játszadozni a lebontás gondolatával.

Határmezsgyék

Az élettér kiterjesztése a közterekre, a köztér használatbavétele, itthon is aktuális témává vált az elmúlt években, de Japán az az ország, ahol a népsűrűségből, kulturális gyökerekből, világszemléletből fakadóan már régóta megkerülhetetlen jelenség. Felfutását azonban nem a tomboló buborék-korszakok, hanem épp az erőforrások hatékony felhasználására késztető takarékos korszakok szokták generálni – mint a jelenlegi.

A francia dokumentumfilm az elméletileg nem is létező, a gyakorlatban azonban mindig is funkcionáló köztes terek, zugok és foghíjak szakértő japán építészei mellé olyan területekről is felsorakoztatnak hitelességet alátámasztó figurákat – mint az önképzőkörös inszektológus, az ornitológus, vagy a tesitanár – akik mind ugyanazt mondják, a határmezsgye izgalmas és akkor is számolunk velük, ha éppen nem is tudunk róluk. A kerékpárparkolónak már alkalmatlan, lehetetlen méretű helyekre többszintes lakásokat tervező kortárs japán építészek garmadája nyilatkozik a filmben, mint a Bow Wow műhely vagy a Life&Shelter alapítója, akiktől senki nem vár kevesebbet, minthogy átélten tudjanak saját megszállottságukról nyilatkozni, hiszen nagyágyúnak számítanak a témában. Az elhanyagolt terek fontosak, a hiányzó kamránk darabjai, tessék megnézni, aktuálisan szép alkotás.

Kategória: Uncategorized | Japán építészet a buborék előtt és után bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Velence: egy város utolsó napjai

Kádár Bálint

Film: A Velence-szindróma (Andreas Pichler, 2012, 80’)
Március 9., vasárnap – 17:30

Velence ma egy erős brand, kihagyhatatlan desztináció, nagy üzlet. Látni kell, és mindenki el is jön ide, hogy lássa. De az egyszeri turista nem gondol bele, hogy miként tud évente 21 millió látogatót fogadni egy hajdanán is maximum 200 ezer lakosú város. Nem tud. Ma jött el az a pillanat, amikor a naponta Velencébe érkező turisták már többen vannak, mint a város 58 ezres állandó lakossága. Márpedig egy város nem épületek, szobrok, utcák vagy csatornák összessége, sokkal inkább az az emberi közösség, az a kultúra, amely ezeket létrehozta, és fejleszti, fenntartja. A film a város mai lakóit keresi fel, hogy bemutassa, mi maradt Velence kultúrájából, miként szűnik meg a valódi városi élet a tömegturizmus nyomása alatt. A mestert felfalja csodálatos műve.

Andreas Pichler filmjében turisták csak áttételesen szerepelnek. A valódi Velencébe nyerünk ritka, lehet, utolsó betekintést. A főposta bezárása, a Rialto halpiac ellehetetlenítése, a kórház részeinek szárazföldre költöztetése a szereplők fő beszédtémái, no meg hogy nincs már hova leugrani egy liter tejért. Néhányan tüntetnek, aláírást gyűjtenek, de végig az arcokra van írva a szereplők lemondó szomorúsága. Nekik még a „terraferma” – szárazföld az idegen világ, ám a megfizethetetlen lakbér, a megszűnő hétköznapi ellátás és a felbomló közösség miatt, aki tud az menekül. Hátramarad a szuvenír boltok és kiadó apartmanok sivatagja. A tömegturizmus erőfölényét a helyiek lehetőségeihez képest a legjobban a velencei paloták látványába léptéktelenül beúszó tízemeletes luxus-tengerjárók mindennapi képe illusztrálja.

Az egykori gondolás, a költöztető-hajós, az idegenvezető vagy a szerenádokra felbérelhető zenészek mind értetlenül szemlélik a „take-away” turistákat, a felületesség és tömegesség térnyerését ebben az egyeduralkodóként megmaradt iparágban. „Barbárok”, fakad ki Tudy Sammartini, az elismert velencei írónő és tájépítész. Márpedig a jelen tendenciák szerint 2030-ra kiköltözik az utolsó helyi lakos is a városból, és végleg a barbárok kezébe hullik ez az évezredes kultúra.

Kategória: Uncategorized | Velence: egy város utolsó napjai bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Bata-ville – Az élhető gyárvárosok emlékezete

Ivanics Zsófia

Film: Bata-ville: nem félünk a jövőtől (Karen Guthrie, Nina Pope, 2005, 93’)
Március 8., szombat – 18:30

Az angliai East Tilbury és Maryport egykori cipőgyárainak dolgozói, a dokumentumfilm rendezőinek vezetésével egy klasszikusnak távolról sem nevezhető társasutazás keretében nekivágnak Európának, hogy hajdani foglalkoztatójuk és gondviselőjük, a Baťa cipőgyár történetének nyomába eredjenek. A kirándulás időutazás is egyben, melynek során a résztvevők homályos nosztalgiával idézik fel az idilli múltat, miközben a gyárbezárások utáni bizonytalan jövőt elsősorban az alapító, Tomáš Baťa anyagi és szellemi örökségének fényénél keresgélik. A cipőbirodalom egykori központja, egyben a brit cipőgyári dolgozók utazásának célállomása a csehországi Zlín városa, melynek fejlődése elválaszthatatlanul összefonódott a Baťa cipőgyár létrejöttével és formálódásával. Zlín a két világháború közti időszakban a modernizáció kísérleti terepévé vált, ahol az iparfejlesztés és a társadalmi viszonyokba való beavatkozás szoros egységet alkotott. A város a ’30-as évekre néhány ezer lakost számláló településből fontos ipari központtá, egyben a modern funkcionalista tervezés és építészet egyik mintavárosává vált. A funkciók meghatározásának abszolút viszonyítási pontja az ipari termelés volt, az iparosítás és városfejlődés szimbiózisának zavartalan működését pedig maga a Baťa birodalom garantálta.

Attól a taylor-i alapelvtől vezérelve, miszerint a munkáltató jólétének alapvető feltétele a munkavállaló jólétének biztosítása, Tomáš Baťa a lehető legtöbb eszközzel igyekezett megteremteni a termelő és szociális viszonyok harmonikus egységét. Míg a funkcionalitás tekintetében központi szerepet betöltő gyárépületek a város központjában kaptak helyet, addig a rekreáció szempontjából elengedhetetlen, a modernista építészet klasszikus vonásait a kertváros-építési mozgalom elemeivel ötvöző, szerkezet és anyaghasználat tekintetében az ipari létesítmények konstrukcióiból eredeztetett munkáslakások a város külső részein épültek fel. Zlínben ekkoriban a közfunkciókat betöltő intézmények, illetve a kereskedelmi egységek többsége is mind a vállalat tulajdonában voltak. Habár Baťa víziójában és tevékenységében egyszerre látszik tükröződni a filantróp kapitalista társadalomjobbító szándéka, illetve a munkásai felett totális kontrollra törekvő despota városépítő akarata, a film elsősorban az előbbi olvasatot hangsúlyozza. Az érme másik oldaláról árulkodnak többek között azok a szabályozások, amelyek a vidékről érkezett munkástömegek civilizálását voltak hivatottak elérni (kertszépségversenyek, a lakókörnyezet rendben tartásának rendszeres ellenőrzése), vagy éppen a munkások önszerveződésére vonatkozó korlátozások (szakszervezetek tilalma).

A ’30-as évek túltermelési válsága közepette elsősorban az épített környezet és az urbanizáció szívta fel azokat az anyagi erőforrásokat, amelyek a termelésben nem tudtak megtérülni. A Bata vállalat a lakóövezetek mellett vásárcsarnokot, filmstúdiót, irodaházat építtetett ekkortájt Zlínben, továbbá invesztált még autópálya építésbe és infrastruktúra-fejlesztésbe is. Szinten ekkorra tehető a Zlínhez hasonló gyárvárosok („Baťa falvak”) alapítása a világ számos pontján, többek között Hollandiában, Svájcban, Kanadában, Pakisztánba vagy éppen Indiában, de a Bata-féle munkásfalvak közé tartozik az angliai East Tilbury és így kapott lendületet az urbanizáció a magyarországi Martfűn is.

Kategória: Uncategorized | Bata-ville – Az élhető gyárvárosok emlékezete bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A tévedés szépsége

Kovács Dániel

Film: Precíz költészet: Lina Bo Bardi építészete (Belinda Rukschcio, 2013, 55’)
Március 8., szombat – 17:00

Az építészet az emberiség minden problémájára megoldást jelent. Lina Bo Bardi életműve erre a tézisre épül. Ő maga egyidős a modernitással: 1914-ben, a kölni Werkbund-kiállítás évében látta meg a napvilágot, és szülőhazájában, Olaszországban kezdte meg építészi karrierjét. A Bardi munkásságával foglalkozó Precíz költészet, egy jó hatvan évvel fiatalabb német kolléga, Belinda Rukschcio filmje azonban teljes egészében brazíliai alkotásaira fókuszál. Lina és férje 1946-ban érkeztek az országba, ahol előbbi építészként, utóbbi muzeológusként és műtörténészként futott be nagyívű pályát. Lina legkorábbi, a filmben is feltűnő megépült munkája kettejük közös lakóháza, a Casa de Vidro, egy lábakra emelt üvegfalú villa São Paulo akkor külvárosi telkén 1951-ből, mindössze két esztendővel Philip Johnson elhíresült hasonló háza után. Az egykor messzire látszó villát ma szinte lehetetlen megtalálni: Bardi visszaerdősítette a teaültetvényként használt telket, így az üvegfalak mögött ma a fák lombjai közt érezhetjük magunkat.

Bár a film Bardi legismertebb munkájával, a férje irányította São Pauló-i művészeti múzeum új épületével indít, ez a kisméretű villa első pillantásra többet árul el az építész személyiségéről: a modern eszmékbe vetett hitéről és jellegzetes temperamentumáról. Az 1950-es évek elejétől a ház fontos pozíciót töltött be São Paulo szellemi életében: a vasárnapi ebédekre hivatalos volt mindenki, aki számít. Ahogyan São Paulóban ezekben az években, úgy a filmben ezeken a percekben válik Bardiból Lina. A megszólaló egykori munkatársak és megbízók – szinte mind férfi – elmondásából egy meglehetősen autoriter, egyszerre absztrakt módon gondolkodó és a legpraktikusabb ügyekre is  figyelmet fordító asszony képe rajzolódik ki, egy minden ízében 20. századi figuráé.

Ez a személyesség a film legjelentősebb erénye. Az épületek többségét ugyanis nem próbálja megértetni, még az olyan szélsőséges esetekben sem, mint a Lina kult-státuszához nagyban hozzájáruló SESC Pompeia szabálytalan, lyuggatott betonsilói. Közben azonban hosszas monológok során mégiscsak fontos dolgok mondatnak ki, többek közt Lina művészetének alapvetően ideologikus mivoltáról. Melyik az az építész, aki ma fel merné vállalni ezt a jelzőt? Az építészet az emberiség minden problémájára megoldást jelent. Lina Bo Bardi életműve erre az állításra épül, és értékéből semmit nem von le, hogy tudjuk: ez az állítás hamis.

Kategória: Uncategorized | A tévedés szépsége bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Egy nagy lépés

Kovács Réka

Film: Űrmetropoliz (Fabrizio Boni, Giorgio de Finis, 2013, 100’)
Március 7., péntek – 21:00

Soknak tűnik a beszéd ebben a filmben! A pergő ritmusú olasz megszólalások a szédületes számú közreműködőtől eléggé próbára teszik a felirat-olvasási képességünket, és ahogy kerekedik a sztori, egyre jobban izgulhatunk, hogy le ne maradjunk valamiről. Mert nemcsak a szó, de a jobbnál jobban megfogalmazott gondolatok is dőlnek ezekből az emberekből. Rizsa helyett mindig egy újabb csavar, nézőpont, igazság lendít a megfelelő következtetések felé. Így épül fel bennünk lépésről lépésre ez a film nyelvén is remek arányérzékkel tolmácsolt történet.

Ezeknek a rómaiaknak a tetteik is beszédesek. Űrprogramot hirdetnek egy társadalomszéli közösségnek, és a szaxofonostól kezdve a filozófuson, radikális ufóhívőn, akrobatán, építészen, street artiston, csillagászon, festőn, performeren át az arcfestő lányig (és így tovább) mindenki napi rutinja a cél szolgálatába áll. Ami nem más, mint biztonságos landolás és boldogabb élet a Holdon. A lelkesedés, ami a projektet kíséri nemcsak a szervezők, de a tor sapienza-i Metropoliz lakói részéről is, teljességgel kizárja, hogy csak fake holdraszállásról lenne szó. Marco rakétamodelleket tökéletesít, Andrea kilövőtornyot tervez, Daniel simán bepattan asztronautába és holdsétára indul, Giuliano a Jádenyúllal nyomul, Cobol intelligens robotokat programoz, illetve intelligens programokat robotol, miközben a konyhában idegen civilizációk csapnak össze és készül az isteni kuszkusz. „Egy kis lépés az emberiségnek, egy nagy lépés azoknak, akik a város túlsó felén laknak” – mondja találóan a narrátor, amikor a társaság buszra száll, hogy eljusson a planetáriumba. „Pénz nélkül nem jutsz el a Holdra” – mondja valaki szkeptikus még a film elején, és a mondata a híres idézethez hasonlóan időről időre a fülünkbe cseng.

Csakhogy az elhagyatott húsüzem területén berendezkedő színes kolónia már jóval ezelőtt is szembesült a pénztelenséggel és cifrább nehézségekkel, így egy holdmisszió nem fog ki rajtuk. A széles perspektíva pedig, amit a projekt előttük nyit, láthatóan mindenki számára kellő motiváció a kivitelezéshez. Fáradozásaik (és a mi fáradozásainké, akik kitartóan olvastunk) jutalma pedig annak felismerése, hogy a teljesen új társadalmi szerveződés, melyben a közjó alap, a bevándorlók vagy leszakadó csoportok elutasítása pedig teljesen abszurd probléma – igenis létrejöhet. A Hold felszínére diadalmasan kitűzött nemzeti zászlók ideje lejárt.

Kategória: Uncategorized | Egy nagy lépés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Levágni azt, ami felesleges: Lucien Hervé, Le Corbusier építészetének humanista fotósa

Pósfai Zsuzsi

Film: Lucien Hervé: kényszer szülte fotográfus (Gerrit Messiaen, 2013, 55’)
Március 7., péntek – 19:00

A Lucien Hervé-ről készült dokumentumfilm egymásba szövődő szálakon ismerteti a magyar származású francia fotós élettörténetét, politikai állásfoglalását, művészeti alkotásait. Az interjúrészletekből a végén kerek történet áll össze a századelő budapesti zsidó nagypolgári miliőjétől a rendszerváltás utáni Budapest lázadó ellenkultúrájáig. Az 1920-as évek Budapestjén nevelkedő Elkán Lászlót özvegy, nagypolgári származású édesanyja egyedül neveli, aki megtiltja fiának a szegényebb szomszédokkal való érintkezést. A fiatal Elkánt felháborítják a szélsőséges osztálykülönbségek, és saját társadalmi osztálya normái ellen ott lázad, ahol tud. Tizenévesen kapcsolatba kerül Kassák Munka-körével, és mindennapos résztvevője a munkások birkózó-mérkőzéseinek. Az első numerus clausus törvény idején Bécsbe emigrál, ahonnan 1929-ben továbbutazik Párizsba. Párizsban a Francia Kommunista Párt és a hozzá kapcsolódó szakszervezet tagjaként sztrájkokat, tüntetéseket szervez. A második világháború alatt fogságba esik, majd menekülése után a francia Ellenállás grenoble-i csoportjához csatlakozik.  A háború után válik hivatásos fotóssá. 1949-ben Marseille-be megy, ahol egy nap alatt több száz képet készít Le Corbusier híres lakóépületéről. A sorozat után Le Corbusier felkéri, hogy hivatalos fotósa legyen, mert, mint írja, Hervé „látja az építészetet”.

Lucien Hervé építészeti fotográfiájának célja, hogy megértse az építészet lényegét. Az önmaga számára megszabott stílussal célja a festői jelleg, az esztétizálás kiiktatása; „kevéssel a lehető legtöbbet kifejezni”, sohasem többet mondani a szükségesnél, levágni a felesleget. Fotóival az építészet forradalmi kora előtt tiszteleg, melynek célja városaink élhetőbbé tétele, meghatározó elemei pedig a nap, a tér és a fák. Képei ennek megfelelően a modernista építészet humanista, letisztult voltát jelenítik meg. A film végén a fotós fiával, Rodolf Hervé-vel visszatérünk Budapestre, a rendszerváltás körüli underground művészeti szcénába. Rodolf is lázad, bár lázadása merőben más, mint apjáé volt – munkái radikálisan elvetik az apja által elsőként képviselt elvet, a fegyelmet.

A film az építészeti fotográfia által felvetett technikai és elvi kérdéseket a fotós élettörténetével ötvözi. Ezt annak ellenére mondhatjuk, hogy a modernista építészet fényképészete és a társadalmi egyenlőség melletti politikai elköteleződés közötti kapcsolat egy-két utaláson kívül nincs explicitté téve a filmben. Illetve annak ellenére is, hogy Hervé szerint csupán a véletlen és a szükség tette azzá, ami lett; az élet helyette hozta meg a döntéseket. Innen a film címe is: Lucien Hervé – Photographe, malgré lui – Úgy alakult, hogy fotós lett.

Kategória: Uncategorized | Levágni azt, ami felesleges: Lucien Hervé, Le Corbusier építészetének humanista fotósa bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

112 film érkezett a felhívásunkra

Köszönjük mindenkinek! Dolgozunk a programon, hírek hamarosan…

IMG_05822

Kategória: Uncategorized | 112 film érkezett a felhívásunkra bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Felhívás

6. Budapesti Építészeti Filmnapok, 2014 március

Beküldési határidő: 2013. október 31.

callforentries_p
Van egy építészeti témájú filmed? A Budapesti Építészeti Filmnapok 2014 márciusában tartandó 6. kiadása várja az építészeti, városi és design témájú filmeket, műfaji megkötés nélkül. A nevezés ingyenes.

A Rotterdami Építészeti Filmfesztivál által inspirált és a KÉK által 2007-ben kezdeményezett Építészeti Filmnapok küldetése, hogy párbeszédet teremtsen a filmre inspirációként és eszközként tekintő építészet, valamint az építészethez és a városhoz mint témához forduló film között. További információ: www.kek.org.hu/filmnapok és filmnapok@kek.org.hu.

A filmek leadásának menete:

1 – Töltsd ki a nevezési lapot
2 – Küldd el a filmed linkjét vagy filmet online fájlküldővel (dropbox, wetransfer, stb.) a következő címre: filmnapok@kek.org.hu

Kategória: Uncategorized | Felhívás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Gyakornoki felhívás

A Kortárs Építészeti Központ gyakornokot keres, heti 1-2 napos rendszeres munkavégzésre a  Budapesti Építészeti Filmnapok 2014-es kiadásának megvalósításához, rugalmas időbeosztásban.

Amit szeretünk:
– nyitottság és rugalmasság
– jó kommunikációs készség
– magabiztos angol nyelvtudás
– érdeklődés az építészet, design iránt

Várható feladatok:
– internetes adatgyűjtés, adatrendszerezés, fordítás
– kommunikáció, kapcsolattartás filmforgalmazókkal
– irodán kívüli feladatok (szórólapozás, plakátelhelyezés)
– részvétel a kommunikációs és közönségkapcsolati feladatokban

Honoráriumot nem tudunk fizetni, de a gyakornoki program során betekintést nyerhetsz a fesztivál működésébe, megismerheted a programszervezés és a kommunikációs munka rejtelmeit, és megnézheted az összes vetített filmet. Az elejétől fogva csapattagnak tekintünk és fontos, érdemi feladatokban vehetsz részt.

Építész, művészettörténész, szociológus, kulturális és design menedzser hallgatók (vagy már végzettek) jelentkezését várjuk, illetve bárkiét, akit érdekel a téma. A jelentkezést a filmnapok@kek.org.hu címre küldd szeptember 15-ig!

Kategória: Uncategorized | Gyakornoki felhívás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Május 27.: Lakatlan filmek: Torre David és Befejezetlen Itália

A KÉK bemutatja a Tavaszi Építészeti Filmklub következő eseményét:
Lakatlan filmek: Torre David és Befejezetlen Itália
Május 27. 20h, Müszi (1085. Blaha Lujza tér 1.)

Torre David

2013, 22 perc, színes, feliratos, venezuelai film
R: Urban-Think Tank


A kiváló venezuelai építész, Enrique Gómez által tervezett Torre David, a 45 emeletes caracasi irodaház már majdnem kész volt, amikor félbehagyták a fejlesztő, David Brillembourg 1993-as halála és a venezuelai gazdaság 1994-es összeomlása miatt. Mára ez az épület lett rögtönzött otthona egy több, mint 750 családból álló közösségnek, és vált törvényen kívüli, bizonytalan jövőjű foglalt házzá, melyet sokan csak így neveznek: a függőleges nyomornegyed. Az Urban-Think Tank csoport egy évet töltött a rommá vált épület fizikai és társadalmi szerveződésének vizsgálatával. Amiben néhányan csak egy sikertelen projektet látnak, arra az U-TT az informalitás tanulmányozására alkalmas laboratóriumként tekint. Ez a film egy felhívás az építészek és mindenki más számára, hogy a világ spontán települései az innováció és a kísérletezés lehetőségeit rejtik magukban, azzal a céllal, hogy a designt egy egyenlőbb és fenntarthatóbb jövő szolgálatába állíthassuk.

Befejezetlen Itália

2010, 33 perc, színes, feliratos, olasz film
R: Benoit Felici


A fiatal rendező diplomafilmjének témájául azt a több száz befejezetlen középületet választotta, amelyek egy igen sajátos építészeti stílust testesítenek meg Olaszország-szerte. A félbehagyott építmények egy bizonytalan, jövőjét nem ismerő, politikai korrupcióval terhes kor hagyatékai, melyek a saját fizikai határukon túlmutatva az emberi leleményesség színtereivé váltak. A befejezetlenség, mint a kreativitás forrása ennek a jelenségnek egy olyan hozadéka, amely mindenképp érdemes arra, hogy megfilmesítsék, ez esetben egy Itáliát átszelő utazásként. A film több alkalommal nyert hallgatói díjakat, valamint az elmúlt két év számos filmfesztiválján ítélték a legjobbnak rövidfilm, illetve dokumentumfilm kategóriában.

Kategória: Egyéb | Május 27.: Lakatlan filmek: Torre David és Befejezetlen Itália bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Május 6.: Small and Smart: Szlovén kortárs építészet filmen

A KÉK bemutatja a Tavaszi Építészeti Filmklub következő eseményét:
Small and Smart: Szlovén kortárs építészet filmen
Május 6. 19h, Kino mozi ((1137 Budapest, Szent István krt 16.)

A szlovén Építészeti és Design Múzeum (MAO) és az Építészeti Kulturális Intézet (ARK) 2011-ben rendezőket kért fel kiemelkedő kortárs épületekről szóló rövidfilmek elkészítésére. A hat filmet Jeff Bickert kurátor (ARK) és Dr. Petra Čeferin (az ARK igazgatója) előadásai vezetik be.

JURKOVA STILL-3

A bemutatott épületek:
Terrace houses on Jurčkova Street, Ljubljana, 2099 – architect: Jože Peterkoč
House D, Ljubljana, 2005–2008 – Bevk Perović Architects
Waste recycling plant, Pivka, 2005–2007 – Dekleva Gregorič Architects
Square and open-air altar, Brezje, 2005–2008 – architects: Maruša Zorec and Martina Tepina
Biotechnology Faculty, Ljubljana, 2006–2010 – architects: A biro
Stožice Sports Park, Ljubljana, 1997–2010 – Sadar + Vuga Architects

Támogatók:

VP_logo

MAO_ENG_logo

Kategória: Egyéb | Május 6.: Small and Smart: Szlovén kortárs építészet filmen bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Április 29.: Christoph Draeger & Heidrun Holzfeind: Tsunami Architecture

A KÉK bemutatja a Tavaszi Építészeti Filmklub következő eseményét:
Christoph Draeger & Heidrun Holzfeind: Tsunami Architecture
60 min, 2012, angol felirattal
Április 29., Toldi mozi, 19h – a rendezők jelenlétében

photo3

Az Indiai Óceán partjain 2004-ben pusztító cunami a történelem egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája volt. Bár a nemzetközi érdeklődés idővel elhalványult, a rekonstrukció kihívásai továbbra is nehéz feladatokat rónak a partmenti közösségekre. Hat évvel a cunami után (és mindössze pár héttel Fukushima előtt) Christoph Draeger és Heidrun Holzfeind három hónapot töltöttek a leginkább érintett területeken: Thaiföldön, Indonéziában, Sri Lankán, a Maldív-szigeteken és Indiában, ahol a partszakaszok újonnan- és újjáépített környezetét kutatták. A művészek a túlélőkkel, szemtanúkkal és a segélyszervezetek képviselőivel folytatott beszélgetéseken keresztül, a videó és a fotó médiumai segítségével dokumentálták a cunami hosszútávú hatását az épített környezetre és a rekonstrukciós folyamatot.

A filmet az alkotók, Christoph Draeger és Heidrun Holzfeind személyesen vezetik be.
A vetítés előtt részleteket mutatunk Heidrun Holzfeind Colonnade Park és Christoph Draeger The Last News című filmjeiből is.

További információ:
filmnapok@kek.org.hu és https://www.facebook.com/BudapestArchitectureFilmDays

kek_aprilis_29_714_264

Kategória: Egyéb | Április 29.: Christoph Draeger & Heidrun Holzfeind: Tsunami Architecture bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Április 15.: Küldetés – A diplomácia építészete

A KÉK bemutatja a Tavaszi Építészeti Filmklub következő eseményét:
Küldetés: A diplomácia építészete
2011, 60 perc, színes, feliratos holland film
R: Jord den Hollander

MissionStatements

1991-ben a holland Nemzetközi Kapcsolatok Minisztériuma úgy döntött, hogy népszerűsíti az ország építészetét külföldön. Világszerte új nagykövetségek épültek, neves holland építészeket dícsérve. Húsz évvel később a jolland kormány leállította a projektet gazdasági és politikai okokra hivatkozva. A Nemzetközi Kapcsolatok Minisztériuma 2011. április 8-án nyilatkozatot tett: ?Elhatárolódunk a nagykövetségek hagyományos képétől, zászlós épülettel és elhivatott személyzettel. A Küldetés a négy legmerészebb új követség történetét meséli el, bemutatva azok hátterét, lenyűgőző színfalak mögötti világot tárva elénk a követségek mindennapi életéről.

Mission Statements – the architecture of Dutch diplomacy from Joep Mol on Vimeo.

Beszélgetés a rendezővel: http://kek.org.hu/filmnapok4/beszelgetes-jord-den-hollanderrel-a-kuldetes-a-diplomacia-epiteszete-c-filmjerol/

Kategória: Egyéb | Április 15.: Küldetés – A diplomácia építészete bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Sascha Waltz: két mód, könnyíteni a nehézségen

Interjú Sasha Waltz-al, az idei nyitófilm rendezőjével, Németország egyik legismertebb koreográfusával.

A ?Sasha Waltz & Guests? társulat jelenleg Németország legnagyobb független színházi csoportja. A tizennégy állandó táncosból ? életkoruk húsz és negyvenöt év között ? sokan kezdettől fogva tagjai a koreográfus, Sasha Waltz csapatának.

Képocka a Dialógusok 09 – Neuses Museum c. filmből

A koreografikus opera Ön által kidolgozott műfajában különleges egésszé kapcsolódik össze az építészet, a zene és a táncszínház. 2008, a társulat 15 éves fennállásának jubileuma óta a két korai munka, a ?Twenty to Eight? (1993) és az ?Űrhajósok sugárútja? (1996) visszakerült a repertoárra. Ez a két zsírkomikus társadalmi paródia azóta is turnézik szerte a világban. Ez jó oka annak, hogy megkérdezzem: mennyire vannak vagy nincsenek közel egymáshoz a régi és az új produkciók?

Nem hinném, hogy Ön elvesztette a humorát, de korábbi munkáit nézve, például a ?Twenty to Eight? című lakóközösség-darabot, sokkal többet nevettem, mint a mostaniak láttán.

Egy nevelési projekt keretében nemsokára színpadra állítok fiatalokkal egy kortárs koreográfiát Bizet Carmen-jéből. Előre is nagyon örülök neki. Azt hiszem, ebben a munkában ismét több játékos elemet alkalmazhatok, és visszanyúlhatok korábbi munkáimhoz. Ugyanakkor úgy gondolom, csaknem minden darabomban van humor. Hiszen a Continu-ben, egyik legújabb darabomban is van egy csomó nevetnivaló! Igaz ugyan, hogy ez egy konfliktusokkal nagyon telített, fekete humor, de ez tulajdonképpen nagyon tipikus. Engem mindenekelőtt a tragikomikum érdekel, a súlyos és a könnyű keveréke. A humor oldani tudja a fájdalmat, és könnyebbé teheti a terhet.

Az interjú tovább olvasható a Goethe Intézet honlapján, az alábbi linken:
http://www.goethe.de/ins/hu/bud/kue/tanz/tanzchor/hu8181006.htm

 

Kategória: Egyéb | Sascha Waltz: két mód, könnyíteni a nehézségen bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Üdvözlet Denverből

A Design Onscreen büszke arra, hogy támogathatja a Budapesti Építészeti Filmnapok 2012. évi eseményét. A Design Onscreen egy denveri alapítású, non-profit alapítvány, melynek célja elsőrendű építészeti és design filmek gyártása, forgalmazása és megőrzése, s melyet 2007-ben a dokumentumfilm-megszállott Kirk Brown és Jill Wiltse hoztak létre.

Ezúton köszönjük a Budapesti Építészeti Filmnapoknak, hogy idei válogatásában két Design Onscreen filmet ? Sivatagi Utópia: Modernista Építészet Palm Springsben és Hella Jongerius: Kortárs archetípusok ? is bemutat.

Boldogok vagyunk, hogy szerte a világon tanúi lehetünk az ehhez hasonló fesztiválokat, s hogy hozzájárulhatunk azok sikeréhez. Bárhová megyünk, azt látjuk, hogy ezek a vetítések ideális fórumai az építészet és design iránt elkötelezett emberek személyes (virtuális világon kívüli) találkozásának, s az ötletek, vélemények és kezdeményezések megosztásának. Minden egyes helyszínen azt tapasztaljuk, hogy ezek a fesztiválok összehozzák és gyakran erősítik is a helyi design közösséget. Reméljük, Budapest ezen helyszínek közé fog tartozni idén is!

Köszönjük tehát a kiváló építészeti és design filmek népszerűsítését, és reméljük mind jól érzik majd magukat a 2012-es Budapesti Építészeti Filmnapokon. Kívánjuk, hogy a fesztivál tovább növekedjen és gyarapodjon még sok éven át!

Heather Purcell Leja
Ügyvezető igazgató
Design Onscreen ? Kezdeményezés az Építészeti és Design Filmekért

Kategória: Egyéb | Üdvözlet Denverből bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az idei év témái

Mozgás és építészet

Tánc az újjápített Neues Museumban és Frank Gehry hullámzó fémlemezein, freerunning Dániában, rejtett kamerázás a lakótelepen. Fűre lépni a Hajdúságban és tetőn ugrálni a Hudson-völgyben. Sztárépítészek és vérszomjas nyugdíjasok. Miért akarnak a koppenhágai traceur-ök játszótérre költözni és miért nem maradnak szépen ott a józsai deszkások? Költői képek, érzékeny mozdulatok, az izmok finom játéka. Elhúztok a deszkáitokkal, vagy hozom a baltát.

A modernizmus emlékei

Tényleg véget ért a modernizmus 1972. március 16-án, a hírhedt Pruitt-Igoe-lakótelep lebontásával, ahogy Charles Jencks állította? Vagy csak az összeomló tömbök képe vált építészettörténeti ikonná, eltakarva a társadalmi okokat? Hogyan lehet megőrizni a modernizmus örökségét Palm Springsben és hogyan lehetett elpusztítani New Orleans-ben? Ez a blokk a modernista építészet mikro- és makroutópiáit eleveníti fel, a Bauhaus kezdeteitől Victor Gruennek a bevásárlóvárosoktól az autómentes városokig ívelő urbanisztikai kísérleteiig.

Az épületek élete

A B&B Italia milánói központja, az antwerpeni pályaudvar és a holland követség otthonai erősen extrovertált épületek. Az elsőn Renzo Piano kísérletezte ki a szerkezet kifordítását, előkészületként a Pompidou Központhoz, a második II. Lipót király és Belgium gazdagságát volt hivatott képviselni, a gondosan tervezett követségek pedig a holland attitűdöt és építészetet szándékoztak megtestesíteni a külföldi országok számára. De idővel mindegyik épület elkezdi a saját életét élni, az ott dolgozókkal, az utazókkal és a helyiekkel való kölcsönhatások révén. Ezek megismerésére vállalkozik ez a három film, hol az alkalmazottak szemén át, hol a politikai hátteret feltárva, hol irodalmi vonatkozásoktól ihletve.

Portrék                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                               Egy-egy film egy építészről, egy designerről és egy építész-designer-filmes párról. Hol végződnek e területek és hol csúsznak egymásba? Lehetnek közös pontok Hella Jongerius és Norman Foster munkamódszerében és abban, ahogy az Eames házaspár vezette a stúdióját, évtizedekkel ezelőtt? Mennyit kell róluk tudnunk a munkáikon túlmenően, mennyit akartak és akarnak elárulni magukról és mennyit árulnek el róluk az alkotásaik?

Posztvárosok

Kritikus helyzetek: a zárt telepé, a lakásé és a nagyvárosé ? egy Kaszpi-Tengeri olajkitermelő létesítményben, a szentpétervári kommunalkákban és Detroit utcáin. A három különböző lépték egyben a titok, a magánszféra és a nyilvánosság szintje is. Akárcsak az őrjítő orosz társbérlet, a kommunalka; a vízre épült, valaha zárt azerbajdzsáni olajkolónia is a Szovjetunió öröksége; most előszö pillanthatunk be alapításának, hanyatlásának, majd az olajáraknak köszönhető, váratlan felvirágzásának a történetébe. Ám ugyanaz, ami a titkos telep számára fellendülést hozott, a világ másik felén nagyban hozzájárult a detroiti autóipar összeomlásához, életre hívva egy olyan filmet, amely szó szerint rávetíti a város dübörgő múltját a zavaros jelenre.

Kategória: Egyéb | Az idei év témái bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva