Nem félünk a jövőtől

A modernista építészet mai megítélése meglehetősen ellentmondásos. Ellentétben a klasszicizáló építészeti stílusokkal, a közvélemény valójában sohasem emésztette meg igazán a modernizmus formai vívmányait. A modernitás építészeti emlékei megosztják a társadalmat: miközben a skót Pollphail betonépületei évtizedek óta üresen állnak, a konstruktivizmus híres moszkvai épületeit talán elkötelezett lakóik sem tudják megmenteni a pusztulástól, és a tokiói Nagakin kapszulatorony lakói is lemondtak különleges épületükről, a kelet-angliai Bata cipőgyár volt dolgozói Tomas Bata szülővárosában, Zlínben próbálják megtalálni kulturális gyökereiket, Lina Bo Bardi brazíliai projektjeire pedig újra és újra rácsodálkoznak az építészetben társadalomformáló eszközt látó tervezők.

Izrael építészete – Válogatás Amos Gitai építészfilmjeiből (2013, 50’)
A Nakagin kapszulatorony: japán metabolista remekmű a pusztulás szélén
(Yamazaki Rima, 2010, 58’)
Beillesztett terek (Damien Faure, 2012, 50’)
Az anya, a fiú és az építész (Petra Noordkamp, 2012, 16’)
Precíz költészet: Lina Bo Bardi építészete (Belinda Rukschcio, 2013, 55’)
Bata-ville: nem félünk a jövőtől (Karen Guthrie, Nina Pope, 2005, 93’)
Pollphail (Matthew Lloyd, 2009, 11’)
Minden naptól egyre távolodunk! (Isabella Willinger, 2013, 77’)